A Tizenegy perc című színdarab nem vette át ezt az érintést. Legalábbis nálam nem. Vártam a varázslatot, a misztériumot, a női fejlődést, az átalakulást, de az előadást nézve ez bennem nem történt meg. Hová lett a pillangó, akinek a megszületésére vártam?

Nem tudom. Pedig elrugaszkodtam a könyvtől, hiszen írtam is, hogy számítok rá, hogy más lesz, hiszen más az eszköztár. Nem ez az első eset, hogy olyat nézek, amit papírról kellett átrakni élő színpadra. A kellékek ötletesek voltak, ezekből szépen ki lehetett volna hozni mindent. Azon viszont meglepődtem, hogy a mellékszereplőket olyannyira mellékesnek vélték az adaptálók, hogy homlok egyenest más jellemet és más szituációkat kaptak, mint a könyvben. Kíváncsi voltam, hogy mit akarnak ebből így kihozni, mert szerintem az nagyon is lényeges a műben, hogy Mária körül ki milyen személyiség és mikor, mire, hogyan reagál. Hát itt nem úgy reagáltak, éppen csak felszínesen érintették a lényeget, de lehet, hogy ezt a felszínt is csak azért csíptem el, mert elmondtak egy-egy mondatot azok közül, ami a könyvben szerepel.

És hol vannak a mélyen átélt érzelmek? Hol van a belső vívódás, hol a kétségbe esés, hol a remegés, hol van az ijedtség és hol van a vágy, az elfojtás, a kivárás, a türelmetlen türelem... és hol van a szerelem, hol? "Megmarad nekünk Párizs." Talán ott, annál a mondatnál egy kicsit. Csakhogy ez már a vége. Ennél a mondatnál nekem már túlcsordult érzelmekkel, könnytől remegő szemmel kellett volna ülni a nézők soraiban, hogy Igen, igen megvan! Mégiscsak igazi, mégis van értelme belevágni, mert az igazi boldogság és az igaz szerelem megtalálható és bátran megélhető. Egy nő nyugodtan megnyílhat, ő lehet a fény, még akkor is ha a legsötétebb éjszakából jön.

Érdekes lett volna tudni, hogy másoknak mi jött le ebből az előadásból, mert nekem nem állt össze. Legalábbis nem úgy válogattak, állítottak össze, adtak elő, ahogy én reméltem. Egy emberről, a férjemről tudom, hogy ő is hasonlóképpen gondolja. De ettől még lehetnek eltérő vélekedések. Szóval ha valaki látta, akkor kommenteljen nyugodtan. :)

Gubás Gabi karikát kapott. Hát ez… figyeltem fel a hirdetésre, melynek kicsiny képkockáján ott volt a színésznő is egy fekete kabátban, alatta valószínűleg semmi. Ezért pedig már jár a 18-as. Rákattintva egy színdarabot ajánló cikk ugrott elő, a címe: Paulo Coelho: Tizenegy perc – tanmese az elérhető boldogságról. Hoppá, milyen érdekes, hogy pár napja pont az jutott eszembe, hogy Coelho-t kellene olvasnom. Így akkor már meg is van, hogy melyiket. Mert ez egy jel.:) Kikerestem hát az e-bookjaim között, hogy megvan-e az a mű és igen, megvolt.

Alcím: Test-tudat. Na most végre alaposan rájöhetek, hogy vajon miért élek ilyen magas vékony testben. Mire utal az, hogy... no de mindenki elemezze ki inkább saját magát. Nem érdemes borúlátó kritikussággal aggódni a tükör előtt az állítólagos szépséghibák miatt, hanem inkább tudatosan figyelve hasznot húzni saját magunkból. Nem véletlen az sem, ahogyan kinézünk. Mint mindennek, ennek is üzenete van. Aki pedig ért hozzá, az olvasni is tud belőle. Most viszont mi is titkok tudójává válhatunk ennek a könyvnek a segítségével.

A férjemmel tegnap arról beszélgettünk, hogy mennyire más recept szerint főzni, mint fejből, vagyis leginkább szívből. Írt erről egy cikket is, amelyben többek között azt fejti ki, hogy egy étel elkészítésénél mennyire lényeges a hozzáállásod, az a lelkület, amellyel elkészíted az egészet. Ez pedig a főzésen kívül igaz az élet egyéb területeire is. Mitől lesz jó egy recept? És kell egyáltalán recept?

Kaptam egy e-mailt az egyik ismerősömtől. Az üzenet nagyon hasonló dolgokról szól, mint ami az én lelkemben is él. Íme:

Egy számomra lebilincselően érdekes videóra találtam egy weboldalon. Egy amerikai "bölcsesség-őrző", ahogy magát nevezi, civil nevén Kiesha Crowther, beszél az előttünk álló változásokról, elsősorban az idén, 2010-ben. Az előadás nagyon friss, március végén vették fel.

A Nap lemenőben volt a horizont felett és aranyló fényében a Hold is sárgás arcot mutatott az égen. A kellemes nyáresti melegben emberek talpától simára koptatott köveken lépdeltem egy gyalogösvényen, ami egy a tengerbe nyúló sziklapárkányon haladt át. A víz nyugodt volt, kéklő fénye egyre sötétebb lett, ahogy a Nap sugarai fokozatosan búcsút vettek tőle. A levegőben a sós tengervíz és édeskés nektárillat keveredett. Én pedig éppen álmodok… ez egy álom.

Mária Magdolna. A Da-Vinci kód óta többször is előjött a neve, történészek, Biblia kutatók, lelkészek foglalkoztak részletesen ezzel a 2000 éve élt női személlyel, aki Jézus kortársa volt, élete egy részének tanúja és esetleg több is. Sok mindent mégsem lehet tudni, hiszen régen volt és az évszázadok alatt sok-sok érdek úgy kívánta, hogy újra és újra változtassanak az események színén. Engem az egészből leginkább Mária evangéliuma érdekelt, hogy vajon milyen lehetett az ő szemével Jézus.

Van úgy, hogy elakad bennem az áramlás. Tudom, hogy van valami, ami át akar törni, meg akar érkezni, meg akar születni és nekem át kell engedni. Ilyenkor az egyik módszerem az, hogy elkezdek írni. Leírok mindent, ami jön, hadd folyjon csak. Legutóbb ez így nézett ki:

Tényleg igyekszem figyelni arra, hogy mi húz le újra és újra, egy-egy emelkedettebb helyzet után, de legtöbbször belebotlom egy jó adag homályba. Mi ez? Tisztán akarok látni, szóval ez egyfelől piszkál, másfelől mivel könnyed és puha, elhiszem neki, hogy van létjogosultsága.  Most mi lesz, mintha kezdenék kifogyni, ellustulni, pedig még nem is jött ki semmi produktum…- kerít hatalmába az érzés.

Nos, ha én Barbie volnék, akkor bizonyára szilikon mellem, lapos hasam, keskeny csípőm, hosszú combom, darázs derekam és póthajam lenne. Vagy mégsem? Most már a kislányom is rendelkezik Barbie babával és meglepve tapasztaltam, hogy mennyire más lett ez a játék, mint az én időmben volt.

Elmondok egy saját történetet, amely remekül példázza, hogy milyen szinten működik a "levél a jövőből" gyakorlat.
Szekrényrendezgetés közben találtam egy füzetet, amelynek tartalmáról kiderült, hogy egy rég elfeledett naplóm. Kíváncsian néztem bele, hogy milyen bejegyzéseket tartalmaz, mert így kapásból egyáltalán nem emlékeztem rá.
Ráadásul a címzés alapján az olvasmány igen érdekesnek ígérkezett, hiszen nem valós, hanem fantázia történeteket tartalmazott. Egy olyan jövőt, amit nagyon szerettem volna magamnak, s a megvalósulása érdekében igen részletes leírásba kezdtem.