| Coelho tudja hol érintsen meg, hogy attól... |
 |
 |
 |
| Írta: Borchi |
|
Gubás Gabi karikát kapott. Hát ez… figyeltem fel a hirdetésre, melynek kicsiny képkockáján ott volt a színésznő is egy fekete kabátban, alatta valószínűleg semmi. Ezért pedig már jár a 18-as. Rákattintva egy színdarabot ajánló cikk ugrott elő, a címe: Paulo Coelho: Tizenegy perc – tanmese az elérhető boldogságról. Hoppá, milyen érdekes, hogy pár napja pont az jutott eszembe, hogy Coelho-t kellene olvasnom. Így akkor már meg is van, hogy melyiket. Mert ez egy jel.:) Kikerestem hát az e-bookjaim között, hogy megvan-e az a mű és igen, megvolt.
Aztán megnéztem a színház weboldalát is, közöltem a férjemmel, hogy ezt meg szeretném nézni vele egyetemben, mert a szerelemről és a szexualitásról olyan formában beszél a mű, ami minket érdekel. Ezzel meg volt a jegy is és most várom az előadás napját. Könyv alakban persze elolvastam már, mert imádok olvasni és kíváncsi is vagyok, hogy hogyan viszik színpadra. Az említett cikk jelezte, hogy néhány helyen eltérő a hangsúly a könyvhöz képest, de ezt már megszoktam és természetes is, hiszen a színdarabban benne van a forgatókönyv író, a rendező, a színészek elképzelései és érzései, valamint a színpad korlátai a szárnyaló fantáziához képest. Viszont a színház egyben varázslat is és amikor jó az egész, akkor úgy képes hozzád szólni, hogy megérinti a lelket, ott legbelül. És mivel Coelho rendkívül jó író, aki ha engeded és utazol vele, akkor szintén képes megérinteni a lelkedet ott, legbelül, nagyon elrontani remélem nem lehet. Bevallom én a könyv elejét egy kicsit unalmasnak találtam, talán mert már nem érint és rohanni akartam ahhoz a részhez, ahol a lány végre révbe ér az érzései terén. Mert kíváncsi voltam, hogy lesz-e valami hasonlóság, mert úgy vélem, hogy a szeretet legközepén, Istent megérintve ugyanazt érezzük. Akinek megvan ez az Egység, az felismeri bárhol, bármikor, bármiben és túllát a személyiség apró eltéréseket adó, leheletnyi árnyain. Ettől egyedi és személyes, a másiktól, a nagy Egységtől meg közös, mindannyiunknak. Ez benne a legszebb. Türelemmel végigolvastam tehát az elejét és közben rájöttem, hogy kell ez is nekem, mert jó ha tudom, hogy más honnan indul, milyen kétségei vannak, hogyan gondolkodik, stb. És tényleg hasznos volt, emlékeztetett néhány ismerősömre, időnként még magamra is :) és gyarapodtam is belőle lelkileg, meg tudásban is. A közepén csodáltam a főszereplő, Mária bátorságát, mert tényleg minden kalandot kipróbált, ami az útjába akadt. Időnként olyan érzésem volt, hogy ilyet hús-vér ember igazából nem csinál, mert attól sokkal gyávábbak vagyunk. Ez olyan, mint a térből, időből kiemelt lélek külső, elméleti leírása, hogy hogyan választ életeket, testeket és kalandokat, miközben pontosan tudja, hogy az ég világon semmi baja nem eshet. Nincs olyan, hogy végleg vége, legfeljebb ennek vége, amaz meg kezdődik. És persze közben bármikor dönthet máshogy, mert minden, ami történik, az rajta is múlik. Aztán eljutottam a beteljesülés részeihez. Amikor nem bírt ellenállni, hiába érvelt a józan esze, ami mellesleg soha semmit nem ért és nem lát a világ teljes lényegéből, a lelke tudta, hogy melyik az a nagy kaland, amit mindvégig keresett. És akkor jött a boldogság, a lelket felvillanyozó és persze a testet remegtető szerelmes extázis. Nem pornós a könyv, nem is könnyed királykisasszonyos szerelmes regény, ez tényleg a való életről szól, olyan érzelmekkel testben és lélekben, amit mindenkinek éreznie kellene, amire mindenki ösztönösen vágyik ősidőktől fogva. A legjobb élményem az volt a könyvvel kapcsolatban, hogy amikor arról ír, ahogy a két szerelmes egymásra talál, ahogy felszabadítják, megváltják egymást, ahogy kölcsönösen tisztelik egymás testét, lelkét, vágyait, ahogy szabadságot és egyben teljes odaadást adnak egymásnak, ahogy külön-külön és együtt is eltöprengenek ezen az ajándékon, amit kaptak, ahogy kissé félve megtorpannak, majd bátorságot merítve tovább haladnak, magamra ismertem. Ilyen az életem, így élem a párkapcsolatom és végtelenül örülök neki. Amikor őrületes, szenvedélyes, szentséges, vad és romantikus szexszel megkoronázták az egészet, a sorokat olvasva nem is Máriát és Ralfot láttam magam előtt, hanem magamat és a férjemet. Pontosan tudtam és éreztem miről ír Coelho, mert én magam is megélem ezt, amikor egyszerre vagyok nő és férfi, amikor én magam vagyok Földanya és az egész Univerzum, amikor minden pont ott van, ahol kell, azt adom a másiknak és azt kapom, ami a legjobb, amire vágyom, amire vágyunk. Ettől jobban leírni én sem tudom, mert ezt igazából érezni, élni kell. :) A színdarabtól pedig csak azt várom, hogy átadja ezt a megszületését a Nőnek, aki kétségbeesett, lélekben félő kislányból kiteljesedett, boldog, egységben élő Nő lesz. |
|
|