| Coelho tudja hol érintsen meg, a színdarab nem... |
|
|
|
| Írta: Borchi |
|
A Tizenegy perc című színdarab nem vette át ezt az érintést. Legalábbis nálam nem. Vártam a varázslatot, a misztériumot, a női fejlődést, az átalakulást, de az előadást nézve ez bennem nem történt meg. Hová lett a pillangó, akinek a megszületésére vártam? Nem tudom. Pedig elrugaszkodtam a könyvtől, hiszen írtam is, hogy számítok rá, hogy más lesz, hiszen más az eszköztár. Nem ez az első eset, hogy olyat nézek, amit papírról kellett átrakni élő színpadra. A kellékek ötletesek voltak, ezekből szépen ki lehetett volna hozni mindent. Azon viszont meglepődtem, hogy a mellékszereplőket olyannyira mellékesnek vélték az adaptálók, hogy homlok egyenest más jellemet és más szituációkat kaptak, mint a könyvben. Kíváncsi voltam, hogy mit akarnak ebből így kihozni, mert szerintem az nagyon is lényeges a műben, hogy Mária körül ki milyen személyiség és mikor, mire, hogyan reagál. Hát itt nem úgy reagáltak, éppen csak felszínesen érintették a lényeget, de lehet, hogy ezt a felszínt is csak azért csíptem el, mert elmondtak egy-egy mondatot azok közül, ami a könyvben szerepel. És hol vannak a mélyen átélt érzelmek? Hol van a belső vívódás, hol a kétségbe esés, hol a remegés, hol van az ijedtség és hol van a vágy, az elfojtás, a kivárás, a türelmetlen türelem... és hol van a szerelem, hol? "Megmarad nekünk Párizs." Talán ott, annál a mondatnál egy kicsit. Csakhogy ez már a vége. Ennél a mondatnál nekem már túlcsordult érzelmekkel, könnytől remegő szemmel kellett volna ülni a nézők soraiban, hogy Igen, igen megvan! Mégiscsak igazi, mégis van értelme belevágni, mert az igazi boldogság és az igaz szerelem megtalálható és bátran megélhető. Egy nő nyugodtan megnyílhat, ő lehet a fény, még akkor is ha a legsötétebb éjszakából jön. Érdekes lett volna tudni, hogy másoknak mi jött le ebből az előadásból, mert nekem nem állt össze. Legalábbis nem úgy válogattak, állítottak össze, adtak elő, ahogy én reméltem. Egy emberről, a férjemről tudom, hogy ő is hasonlóképpen gondolja. De ettől még lehetnek eltérő vélekedések. Szóval ha valaki látta, akkor kommenteljen nyugodtan. :) |
|
|




