Főmenü
Címlap
Magamról
Szívrózsa
Írásaim
Verseim
Gyakorlatok
Blog
Videók
Képtár
Programok
Kérdezz tőlem bátran
Hasznos linkek
Belépés



Főoldal Blog Tartalom Körömbeli önkifejezés
Körömbeli önkifejezés PDF Nyomtat Email
Írta: Borchi   

Körmöm történetéről annak kapcsán gondolkoztam el legutóbb, amikor rájöttem, hogy lelkemben fontos szerepet játszik egy kísérő állat, nevezetesen a sólyom. „Karvaly körmök”- mondta mindig anyukám is, meglehetősen csontos ujjszerkezetem hosszú végződményeire.
Bár egyesek szerint szép kezem van, ám mégis amikor behajlítom az ujjaimat, leginkább egy ragadozó madár lábujjaira és karmaira emlékeztetnek. Nyilván nem véletlenül…


Egyelőre csak hosszú körmökkel érzem jól magam. Nem emlékszem pontosan mikor döntöttem úgy, hogy megnövesztem őket, de kb. talán 12 éves lehettem. Az általános iskolában még nem festettem a körmöm, akkoriban már önmagában a hossza is elég provokáló volt. Egyszer amikor odatoltam a pad szélére az osztályfőnöknek az ellenőrzőmet jegyaláírásra, ő hitetlenkedve megkérdezte a mögöttem ülő fiúkat, hogy: Mondjátok fiúk, nektek tetszik ez a hosszú köröm? A volt osztálytársakkal azóta is jókat derülünk, ha előjön ez a sztori, ugyanis az ofő pechére azt a srácot is kérdezte, akinek ez családilag természetes volt. Anyámnak tripla van – válaszolt lazán a kérdésre, miközben kissé flegmán megrántotta a vállát. Mi meg csak mosolyogtunk.  Igen, az anyukájának mindig extra hosszú, élénkre festett körmei voltak.


Az én körmeimre csak pár évvel később került először festék. A nagymamám festette ki fehérre az unokatestvérem esküvőjére. Aztán a gimiben már én is cifráztam rendesen minden héten. Ott is voltak tanárok, akik nehezen barátkoztak meg a fiatalság külsőségekben is megmutatkozó önmegvalósítási kísérleteivel. Dolgozatot írtunk matekból, amikor is a tanárnő kíváncsian megállt mellettem. Esetleg puskázás miatt is lefülelhetett volna, de ez esetben nem ez volt a helyzet. Zöld?- kérdezte a körmeimre mutatva - Mostanában ez lenne a divat?- tette még hozzá, majd enyhe mosollyal a szája sarkában elgondolkodva tovább sétált. 32 lány és 2 fiú járt az osztályba, voltak ott időnként furcsább smink ötletek is, mint az én fűzöld alapon ezüst flitteres körmöm. Mellesleg ezt a színt anyukámtól kaptam, mindig hozott haza nekem és a húgomnak érdekes lakk kombinációkat.
Körömparádé terén nálam a legextrémebb ötlet egy ékszer volt. No nem úgy, ahogy mostanában a manikűrösök ragasztják a kis kövecskéket, hanem egészen máshogy.  Én részemről soha nem jártam körömépítésre, mert hála Istennek elég erős körmöm van természet adta formájában is. Festésben is tudom cifrázni, ha kedvem támad hozzá, szóval nálam ez egyfajta önképző kézműves foglalkozás. 


No de hogy visszatérjek az extra ékszerre, az ötletet egy Janet Jackson klipből vettem. Ott egy karika volt benne Janet körmében. Nagyon megtetszett a dolog, gondoltam én is kipróbálom. Volt egy kb. 2 cm  átmérőjű és kb. 2 mm vastag, sima karika fülbevalóm, amit még a 10. szülinapomra kaptam. Nos, ez pont megfelelt a célnak. Egy tűvel szépen átfúrtam a hüvelykujjam körmét középen és beleraktam az arany karikát. Ekkor kb. 1,5 cm-rel volt hosszabb a körmöm az ujjbegyemnél és ez a cucc marha dögösen nézett ki benne.


Szegény körmöm pár évvel később egy darabig sanyarú sorsot élt meg. Nem bírta a gyorséttermi kiképzést. Akkora terhelésnek volt kitéve nap,mint nap órákon keresztül – különböző hőhatások, mosogatólé, stb. -, hogy rendszeresen összetört, így kénytelen voltam tövig levágni. Úgy éreztem magam, mint akit megcsonkítottak. Néztem a kezeimet és nem tetszett. Nem éreztem a magaménak. Ez nem én vagyok, ez nem tükröz engem, folyamatosan ez járt a fejemben. Ha kifestettem, akkor sem volt jobb, mert akkor sem mutatott úgy, ahogy megszoktam és szerettem.
Aztán a köröm rémálomnak vége lett, ahogy eljöttem a BK-ből. Újra meg tudtam növeszteni az én drága karmaimat. A hosszú köröm szeretete akkor sem akaródzott megváltozni, amikor megszületett a fiam. Egy kisbabára vigyázni kell, ilyen körmökkel megsérthetem és hamarabb összegyűlik alatta mindenféle baci- mondogatták innen-onnan. Igen, ez mind rendben van, de nekem fontosabb volt a lelki tényező, hogy egy bizonyos körömhosszúság alatt nem érzem jól magam a bőrömben. Márpedig egy kisbabának az is fontos, hogy az anyukája a lehető legjobban érezze magát a bőrében. És a körmében.  Az én gyerekeimnek egy hosszúkörmű nőszemély jutott.  Ami pedig a karmolásokat illeti, egyikőjüket sem sértettem meg a körmeimmel, ugyanis ezek az ujjaim meghosszabbításai már nagyon-nagyon régen és ezért remekül tudok bánni velük.


Az utóbbi hónapokban figyeltem fel arra, hogy a köröm körüli belső képem és érzésem változik. A körmöm maga ugyanolyan erős, mint eddig, nyugodtan lehetne továbbra is extra hosszú, de most ezt nem igénylem. Most már a gyerekeim is nagyobbacskák, alkalmanként van időm saját körömkreációkkal foglalkozni, ami jól mutat extra hosszú körmökön, de nem. Most is hosszú a körmöm, de korábbi önmagamhoz képest jóval rövidebb. Így jó és könnyű dolog ezen a méreten tartani, hogy belső indíttatásból jön és nem külső kényszerre, mint a BK-es időkben. Pedig most már tényleg klassz manikűrösök és műköröm építők vannak és általánosan bevett szokás, hogy egy trendi csajszinak művészien megépített és megpingált körmei vannak. Én meg belülről pont most változom körömben rövidebbre. Igen, ez van. Nekem most így jó, mert lényeges, hogy ebben is hallgassak a belső hangra. Azért persze bevásároltam élénk lila és bordó lakkból, mert a belső színvilágom még mindig a dögös, ütős színekhez vonzódik.

Hozzászólások (5)
  • zoli  - körömteli hozzászólás
    avatar
    Ezt k. jó volt olvasni, ugyanis én srác létemre ugyanígy vagyok ezzel. Sőt.:(

    15 és 23 centi között vannak a körmeim, tényleg nagyon klassz, ha gondolod, küldök képeket.

    nail_grower@yahoo.co.uk
  • Borchi  - ejha
    avatar
    Küldj nyugodtan képet, ez már szép méret. Mit tudsz csinálni ezek birtokában?
  • Névtelen
    avatar
    Nagyon szívesen, mert azért büszke is vagyok rájuk:)

    Csak azt mondd meg, hová küldhetem!

    Bocs, hogy csak most válaszoltam.

    Nem akarsz írni az e-mailre, amit megadtam? Egyszerűbb, hamarabb észreveszem!
  • Zoli  - - még mindig én és a körmeim
    avatar
    Ja - és ne tudd meg, mit tudok velük csinálni! :evil:

    Egyébként rokonságot érzek köztünk:)

    Te sem szeretnél megválni a körmödtől, meg én sem.
  • Zoli  - na mi :)
    avatar
    :idea:

    Gondoltam, hogy elakad a hangod, de hogy ennyire...! (o_O)

    Mindenesetre boldog pihit és Újévet!
Hozzászólás
Hozzászóló adatai:
Gravatar engedélyezve
Hozzászólások:
:D:angry::angry-red::evil::idea::love::x:no-comments::ooo::pirate::?::(
:sleep::););)):0
Security
Kérem írja be a kódot, amit a képen lát. (Kisbetű és nagybetű között tegyen különbséget)