|
Elmondok egy saját történetet, amely remekül példázza, hogy milyen szinten működik a "levél a jövőből" gyakorlat. Szekrényrendezgetés közben találtam egy füzetet, amelynek tartalmáról kiderült, hogy egy rég elfeledett naplóm. Kíváncsian néztem bele, hogy milyen bejegyzéseket tartalmaz, mert így kapásból egyáltalán nem emlékeztem rá. Ráadásul a címzés alapján az olvasmány igen érdekesnek ígérkezett, hiszen nem valós, hanem fantázia történeteket tartalmazott. Egy olyan jövőt, amit nagyon szerettem volna magamnak, s a megvalósulása érdekében igen részletes leírásba kezdtem.
Nem csupán egy levelet írtam 3 évvel későbbi önmagam elképzelt lelki világával, hanem egy egész naplócskát.
Azóta jóval több telt el, mint 3 év, már régen nem azzal a munkával foglalkozom, mint amikor a bejegyzéseket írtam. Minden bizonnyal nem az volt a legmegfelelőbb eszköz a céljaim eléréséhez és akkoriban még nem is láttam olyan tisztán az életfeladatomat, mint most. Ennek ellenére döbbenten ismertem jelenlegi önmagamra a múltban írt napló soraiban.
A személyiségem, az élet dolgaihoz való hozzáállásom, a párkapcsolatom, a legfontosabb baráti kapcsolataim most pontosan olyanok, mint amilyenre akkor vágytam.
Nekem ez volt fontos. Ebbe tudtam beletáplálni a legtöbb energiát és a lehető legrészletesebben megfogalmazni, hogy milyen lelki és érzelmi környezetben szeretnék élni.
Amikor a naplót írtam, még erősen küzdöttem az önmegvalósításom tényleges illetve látszólagos akadályaival, nem volt elég stabil a hitem saját magamban és a vágyaim helyénvalóságában.
Az viszont szilárd meggyőződésem volt, hogy képes vagyok rátalálni mindezekre és ha elég kitartó vagyok, nameg teszek is érte, akkor sínre fog kerülni az életem.
A különböző önfejlesztési és célkitűző technikák közül, amelyeket alkalmaztam, ez a lehető legszebb jövőt vizionáló gyakorlat volt az egyik. Megcsináltam, többször is, s ezzel ki is engedtem a szellemet a palackból.
Útjára indítottam egy olyan energiafolyamot, aminek az volt a küldetése, hogy az erősen vágyott dolgokat bevonzza az életembe. A jövő naplójáról ugyan elfeledkeztem, de az energiák már elindultak teremtő útjukra. Időnként pedig tápláltam is őket azzal, hogy tettem valamit a vágyaim megvalósulásáért. Ez lehetett egy apróság, mint pl. egy figyelmes gesztus egy kedves barátnak, amitől mélyült a kapcsolatunk, vagy olyan nagyobb lélegzetű dolog, hogy beiratkoztam egy nekem igazán tetsző főiskolára, ami 4 év alatt roppant sokat fejlesztett a belső meggyőződésem kikristályosításában.
Hozzáteszem továbbá, hogy a napló írásakor még a férjemet sem ismertem. De igen világos elképzelés élt bennem arról, hogy milyen az a személy, akivel együtt tudnék élni életem végéig. A bejegyzések megírásától számított 1 éven belül találkoztunk. A kapcsolatunk most pontosan olyan, mint ahogy a naplóban írtam róla annak idején. Sőt, azt hiszem még jobb is, hiszen amióta együtt vagyunk közösen munkálkodunk nap, mint nap a boldog jelenért és jövőért. Két ember közös ügyért motiválódott, harmóniában lévő energiája pedig lerövidíti a vágy megfogalmazódása és megvalósulása között eltelt időt.
Most készülök újabb levelet vagy akár naplót írni a jövőből, mert az eddig beteljesült vágyaim alapot képeztek új célok eléréséhez, új vágyak születéséhez, új feladatok megvalósításához. Az önfejlesztésben elért minden részeredményem érdemesebbé tett nagyobb kihívást jelentő feladatok végrehajtására, ami persze további fejlődést igényel a részemről, és ezzel a pozitívan építő kör újra is kezdődik.
A fentiekben leírtak összefoglalásaként a levél a jövőből gyakorlat legpontosabb megvalósulásához a tanácsom a következő:
1. Vállald fel magad önmagad előtt! Arról írj, amire igazán vágysz, ne arról, amire mások szerinte kellene vágynod. Az álmod, vágyad legyen nagy, merész és csakis a saját belső igényeidből táplálkozó.
2. Törekedj a maximális részletességre! Szinek, illatok, ízek, hangulatok, stb. Ezek a részletek adják ugyanis a pontos tervrajzot az Univerzumnak a materializáláshoz.
3. Vigyél bele annyi pozitív érzelmet, amennyit csak bírsz! Az érzelmek hívják életre azokat az energiákat, amelyek beindítják a vonzás törvényét.
4. Felejtsd el a kételyeket és a félelmet amíg írsz! Ezen érzések visszahúzó energiáira nincs szükséged.
5. Bízz abban, hogy megérdemled, amire vágysz! Kozmológiai értelemben nincsenek érdemtelen emberek, sem helytelen kérések.
6. Tápláld a víziót! Tegyél érte nap, mint nap és a jutalmad nem marad el.
7. Fürödj meg a beteljesülés örömtengerében, hogy tudd és érezd a saját bőrödön, hogy miért érdemes újra végigcsinálnod.
Az alapgyakorlatot itt olvashatod: Levél a jövőből
|