Rólam és rajtam keresztül arról, amit nyújtani tudok Neked. Önismeret, önfejlesztés, lelki erő, az energia női (és férfi) princípiuma, belső isten. Nő vagyok és egy olyan oldalt szándékozom létrehozni, ami az életet NŐI szemszögből figyeli. Azon belül is az ősi női energiák minőségében, az isteni Ősóceánból és Földanyából táplálkozva. Ebből születik a Szívrózsa. Amint bármi is megérint a Szívrózsából, kezdened kell valamit a benned keletkezett érzéssel. Onnantól kezdve már Rólad szól. Maradhatsz vagy odébb állhatsz.

Ha elmész, menj békével, majd találkozunk, ha megérett egymás számára az üzenet. Ha maradsz, legyél itt szeretettel és odafigyeléssel, hogy tényleg javadra váljon az ittlét. Találkozhatsz azokkal a dolgokkal, gondolatokkal, érzésekkel, amelyeket én fedeztem fel magamban, ami érdekel, amit szeretek. Ami pedig a leginkább érdekel, amit a legjobban szeretek, az az ember boldogulása, boldogsága az isteni létezésben. Ebben van a fennkölt filozofikus kalandozástól a leghétköznapibb profán apróságig minden, ami szembe jött eddig az életemben. Benne van a szeretet, elfogadás és benne van a félelem, kétely megélése is. Erről szól a Szívrózsa. Erről, hogy melyik szerepel többször az életemben és az emberek életében és arról, hogy az én tapasztalataim szerint hogyan lehet változtatni, ha nem tetszik az arány.

Szeretetből és elfogadásból, meg együttműködésből nagy hiányok mutatkoznak az emberek életében. Ezt látom és érzem minden nap, a saját bőrömön is, én sem vagyok kivétel. Nekem sem minden napom kerek egész, vannak horpadások és hullámvölgyek. A célom az, hogy ezeket minimálisra csökkentsem és tudatosan tanuljak belőlük, amikor éppen vannak. Erről szól a Szívrózsa.
Mert hol keletkezik hiány? Mindenhol, ahol nincs szeretet és elfogadás. Mégis mi jobbat tehetnék a másik emberrel, mint ezt. Ami ettől több akar lenni, az rosszabb lesz, erőszakos, félelmet keltő.
Az ember pedig egy igen agresszív fajta lény. Még én is. Ha kivétel lennék, nem éreznék hiányokat, mert akkor teljes lennék Istenben. De még nem vagyok.
Néha megadatik a kegyelem, hogy egy-egy villanásra megérezzem az űr helyét betöltő teljességet. Valamint a vágyunkat, mindannyiunk vágyát a teljességre.
Hiszen ez, a teljesség, megadatott nekünk, nem kell kiérdemelni, sem küzdeni érte, csak megélni. Ha tudjuk hogyan, sok-sok villanásnyi teljesség lehet az életünkben, ami mennyeien jó érzés.
De mi sokszor inkább elmegyünk mellette. Miért? Félelem, vakság, érzéketlenség, tudatlanság. Kemény szavak, nagy nyomorúságot keltőek és mi csak élünk testünk és lelkünk romjaiban. Ahelyett, hogy ránéznénk magunkra és a másikra és megkérdeznénk: Hé ember mi fáj neked? Miért vagy olyan szomorú? Mit nem mondtál el? Mitől félsz? Mi van legbelül? Mi van a legmélyeden, ami segítségért kiállt? Ezeket nem kérdezzük meg, vagy ha mégis, akkor nem várjuk meg a valódi választ. Vagy ha meg is várjuk, akkor sem tudunk mit kezdeni vele, mert nem értettük meg. Fogalmunk sincs róla mit akar a másik. Mert fogalmunk sincs arról, hogy mit akarunk mi magunk. Arról meg végképp nincs fogalmunk, hogy mit érez a másik. Nem megy át. Ebből óriási hiányok keletkeznek, különösen a nőkben, akiknek az érzelemátvitel elsődleges kommunikációs forma. Erről szól a Szívrózsa, hogy legyen fogalmunk és érzelmünk arról, hogy kik vagyunk és mit akarunk valójában.
Az embert képemre és hasonlatosságomra, mondta az Úr és úgy is lett. Bennem él, benne élek, és az Ő léte kéri, hogy az embere olyanná váljon amilyenre teremtette. Boldoggá, teljessé, egésszé, szeretővé, elfogadóvá, ismerővé, tudóvá, érzővé, értővé, amolyan kozmikusan mindenségessé, ahogyan a csillagok teszik…